Gyula

A 30000 lakosú város megközelíthető az 5-ös úton. Vasúton a Püspökladány – Vésztő – Kötegyán – Békéscsaba vonalon érhető el.

A 2005 méter mély kútból feltörő gyógyvíz 1958-ban új távlatokat nyitott a város előtt, s évek során kiépült az egykori grófi kastély védett természeti környezetében a Várfürdő.
Színházi előadásokat 1964-ben játszottak először a vár kiváló akusztikájú, zárt udvarán, s azóta a Gyulai Várszínház előkelő helyet foglal el a nyári rendezvények sorában.
A híres gyulai kolbászt helyi hentesmesterek fejlesztették ki a század elején, ifj. Balogh József mester 1910-ben aranyérmet nyert a Világkiállításon.